A magyar történelem tragikus eseményét nem egy világháború okozta, hanem több száz év eseményei idézték elő. A történelmi Magyarország (mellőzve a jelenleg "kicsi" és régen "nagy" volt jelzőket, hiszen régen nem nagy, hanem eredeti méretében létezett hazánk) jelzőt használom arra az országra, amelyen létrejött a Magyar Királyság, amely hol nagyobb, hol kisebb lett, de azért évszázadokon át megtartotta a méretét.

A Magyar Királyság területe 1000 után: ( A Német-római Birodalomtól jobbra)

Szent István király nem a Német-római császárság alá vitte be egykoron Magyarországot (idővel harcra kényszerült velük szemben), hanem megerősítette a hatalmát, de nem lettünk a Német-római császárság vazallusa vagy tartománya.

A nyugat felé közeledés azonban egy nagyhatalom közelébe vitte Magyarországot politikailag, amely nagyhatalom onnantól minden nap fenyegetést jelentett a Magyar Királyságra nézve. Hiszen az új államalakulatban nem igazán tudott megszilárdulni a rend és állandósultak a koronáért és hatalomért vívott küzdelmek is. A társadalmi szerkezet felbomlott és az állandó belső konfliktus ellenére egy nagyhatalom mellett kellett megmaradni. Sikerült és évszázadokon át létezett a Magyar Királyság.

Kossuth Lajos az amerikai útja után belátta, hogy nem a magyar irányítás megszerzése, hanem a történelmi Magyarország fenntartása is kétséges. Ekkor írt a dunai államok szövetségéről is. Kossuth nem tartotta magyarnak a nem magyar nemzetiségeket, amiben igaza van, mert egy románra vagy németre azt mondani, hogy magyar az lényegében hazugság lenne. Miért hazudta volna Kossuth azt, hogy az is magyar, aki valójában nem az? Miért fosztotta volna meg a nemzetiségeket az önazonosságuktól?

A magyar lakosság számának csökkenése és a betelepülő nemzetiségek számának a növekedése a világban folyó események miatt egyértelművé tették a számára az USA-ban tett látogatása után, hogy engedni kell. Az autonómia törekvések területén mindenképpen....Kizárólagos magyar hatalom a történelmi Magyarország jövőjében szinte esélytelen, mert a magyar nemzet a nemzetiségekkel szemben már a 19. században kisebbségbe került.

Ez az a gondolat, amit az itthon maradt maradi és elavult tudással rendelkező politikai réteg nem hitt el és majd Trianonban szembesült vele. Magyarország nem egy légüres térben élt, hogy a Habsburgok befolyását ne vegye számításba. De a világban egy újabb hatalmi rend volt kibontakozóban, amit Magyarország akkor nem volt képes figyelembe venni. Hiába látta azt Kossuth és írt róla a Cassandra levélében.

A Magyar Királyság területe 1920 után: ( A betelepült nemzetiségek háttérországai feltüntetésével)

A nemzetiségekkel betelepült országrészeket sikeresen szerezték meg háttérországok és új államalakulatok (Csehszlovákia, Jugoszlávia) is létrejöttek a térségben.

A magyar lett a nemzetiség más nemzetek államában és akik ígérték, hogy jobban fogják csinálni, nem bizonyították azóta sem be azt.

A Habsburg évszázadok nemzetiségi politikájának Trianon óta a határokon kívül rekedt magyar kisebbség az elszenvedője a mai napig és a határok felszámolása nehezen változtat a velük szemben kialakított majd egy évszázados gyakorlaton.

Hiába, a hatalomba már szinte mindenki máshogy vélekedik, mint korábban azt tette.

Korábban a nemzetiségek a kudarcba fulladt magyar önállósági törekvések után a magyar nemzetet hibáztatták a Habsburg elnyomásért. Nemegyszer mégis a függetlenségért harcoló magyarsággal szemben léptek fel, hogy majd az általuk benépesített területeket sikeresen csatolják némely esetben az anyaországukhoz...és az elcsatolt magyar területeken most önállóan vagy az anyaországukkal együtt léteznek a történelmi Magyarország egykori nemzetiségei.

Trianont megelőző és kiváltó főbb történelmi események és folyamatok:

1. Az ország három részre szakítása

2. Magyar népességfogyás az országot sújtó Habsburg és török háborús terjeszkedés miatt

3. Nemzetiségek betelepülése

4. Betelepült nemzetiségek háttérországainak területi igényei

5. Nemzetiségek önállósodási törekvései és a marxizmus terjedése, az ország kiszipolyozása

6. Kiegyezés és az 1. világháború

7. Trianon a világháborús vereség után, és a terület átádó 1918-as Köztársaság, majd a nagyhatalmak ellenségének, a világ második kommunista államának a megszületése

Vécsey Aurél:

Magyar tragédia: A trianoni békediktátum

Ma, amikor az egykori szovjet övezet államai mind Köztársasági államformával rendelkeznek és sokukban a szovjet csapatok távozása előtt létrehozott politikai rendszer létezik, különös jelentőséget kap a múlt....

A könyv hazánk legtragikusabb időszakáról szól, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia bomlásával egyidejűleg létrejött Károlyi Mihály 1918-as Közársasága már a végső eltűnésre ítéltette Magyarországot. A vesztes első világháború miatt biztos volt a területveszteség (a korábban megkötött szövetségek miatt), de Károlyi Mihály Köztársaságának vesztes csatái már az egész Magyarország jövőjét fenyegették nemzetközi jogilag nem indokolatlanul.

A nemzetközi jog ugyanis az erő politikáját "tiszteli" elsősorban utat engedve a változások előtt, és így még egy képlékeny békeszerződést alakítani lehet jó és rossz irányba is.

Az események tragikus menetén nem változtatott Clemeceau francia miniszterelnök bukása sem, hiszen a térségben Kun Béla "pár napos" kommunista diktatúrája és az azt követő román katonai megszállás miatt hazánk egyre mélyebbre süllyedt, ahonnan látszólag már nem volt kiút.

Ebből a helyzetből került ki Magyarország a nagyhatalmak engedékenysége és a szerencse révén, mely utóbbi tényezőt nevezhetjük akár Horthy Miklósnak is.

Az események bemutatása sokszor ismétlődő, de választ kaphatunk a nemzetiségi konfliktusok egyes okaira és megtudhatjuk, hogy az amerikai elnök milyen alárendelt szerepet kapott Clemeceau mellett (akinek magyar menye 1919-re vált el a fiától), habár az Egyesült Államok segítsége nélkül nem nyerhette volna meg Anglia és Franciaország az első világháborút.

A sok évszázados Habsburg elnyomás után szétesett magyar társadalom képtelen volt a teljes összefogásra és a gyorsan lejátszódó 1-2 év alatt egy magyar vélemény sem hangzott el nemzetközi területen, így sokszor nem magyar politikusok képviselték a magyar érdekeket és fejtettek ki magyar párti véleményeket a folyamatosan változó körülmények között.

Csak később hangzik el:

Tria non- Háromszor nem

"Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,

Nem lehet, nem soha! Oláhország éke!

Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!

Magyar szél fog fújni a Kárpátok felett!"

(József Attila: Nem, nem soha!)

16. oldal: A felszabadító harcok és a Rákóczi-szabadságharc lezárulta után Magyarország lakossága a források alapján körülbelül 3,5-4 millió lehetett. Ez megegyezik a 200 évvel korábbi helyzettel, tehát levonhatjuk azt a következtetést, hogy a törökkor alatt a népesség száma stagnált. Azonban ha közelebbről vesszük az etnikai arányokat, egyértelműen kiviláglik, hogy gyökeres fordulat történt a magyarság rovására és a más etnikumú népek javára.

17 oldal: A töröktől felszabadított területeken megkezdődött az elsősorban katolikus németek betelepítése, biztosítva a feltétlen hűséget a császár iránt. Ennek megfelelően tömegével telepítettek a Birodalomból és Ausztriából német nemzetiségű elemeket egyrészt Buda környékére, ahol ekkor jöttek létre német falvak láncolatai, másrészt a Vértes, Bakony, és Veszprém környéke lett a célpont.

21. oldal: A magyarországi nemzetiségek egészen a XIX. század közepéig békességben éltek a magyarokkal, amíg az 1843-44-es országgyűlés el nem fogadta a magyar nyelv hivatalossá tételét.

Ezután a nemzetiségek is követelték, hogy használhassák a saját nyelvüket. A követeléseik megtagadása miatt kezdetét vette a magyarság és néhány magyarországi nemzetiség közötti viszálykodás hosszú korszaka. Az ellentétek aztán a magyar szabadságharc idején fegyveres konfliktusba torkolltak. 1848-ban a nemzetiségek egy része a magyar forradalmat, a másik része pedig a császári hatalmat támogatta. (A szerbek és a románok sokszor saját magukért harcoltak - a szerk.)

29. oldal: Mivel az Osztrák-Magyar Monarchia veszélyes nagyhatalomnak minősült, így az antant már 1915-ben, a londoni egyezmény keretében Szerbiának ígért területeket. Szerbia nagyra törő álmokat dédelgetett: erős délszláv államot akart valamennyi szerb, horvát, szlovén lakos bevonásával, ami a Maros-Tisza torkolattól Szabadkán, Baján és Baranyán át a Dráva mentén a Mura torkolatig, onnan pedig Leibnitzig, illetve Isztriáig terjedt volna. A szerbek szerint minden további nélkül jogot formálhatnak a Bácska és a Bánát mellett Dalmáciára, Bosznia-Hercegovinára, Szlavóniára és a Szerémségre is.

A következő évben titokban odaígérték Erdélyt és Kelet-Magyarországot Debrecentől Szegedig, továbbá a Bánságot és Bukovinát a Prut folyóig a Román Királyságnak, ha hadat üzen a Monarchiának.

31. oldal: A világháború előtti liberális erők vezetésével Jászi Oszkár és Károlyi Mihály kormánya 1918. október 31-én alakult meg, és egy gyönge, tehetetlen kormányzás vette kezdetét, amely szétverte a maradék kis hadsereget.

Kijelenthetjük, hogy több kárt okoztak Károlyiék Magyarországnak, mint Kun Béláék, mert amikor a kommunisták hatalomra kerültek, Párizsban nagyjából már készen állt a békediktátum.

Károlyi Mihálynak és társainak semmilyen érdemi elképzelésük sem volt arról, hogyan tovább. A földosztáshoz hasonló propaganda-fogásokat vetettek be.

33.oldal: November 2-án a budapesti helyőrség tisztjei a parlament előtt esküt tettek az új ún. népkormányra. Ekkor hangzottak el a vörös nyakkendőt viselő, egyesek szerint ittas Linder Béla hadügyminisziszter híres- hírhedt mondatai:

"Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!

36.oldal: A belgrádi konvenciót még alá sem írták, amikor Párizs felhatalmazása alapján először a csehszlovákok, majd a szerb, s utóbb a román csapatok is átlépték a demarkációs vonalat. Az erdélyi és felvidéki területekről, Sopron környékéről és a Dráva mentéről már november első napjaitól kezdve folyamatosan érkeztek a csapatküldés és -erősítés iránti kérelmek, hogy az antant erők jogtalan határátlépéseit megakadályozhassák.

A szlovákok elszakadási szándékát először az 1918. október 30-ai túrócszentmártoni értekezleten mondták ki, ahol teljes függetlenséget követeltek. Behívták a cseh fegyveres erőt, s ezt a tettet december 1-jén Clemeceau francia miniszterelnök legitimálta az alábbi szavakkal: " A csehszlovák államnak joga van a szlovák területek elfoglalására."

November 8-án érkeztek az első jelentések, hogy a Felvidékre cseh katonaság nyomult be.

37. oldal: November 11-én azonban Bartha Albert, az új hadügyminiszter már a betört erők elleni katonai fellépésre adott parancsot.

66. oldal: A román hadsereget nem állította meg az, hogy a főváros vezetése, a Peidl-kormány nem volt hajlandó behívni a megszállókat.

1919. augusztus 4-én úgy tűnt, hogy Magyarország megszűnt létezni.

A Legfelső Tanács tudomásul vette a román hadsereg manővereit, Budapest megszállását. Tudatában volt azonban, hogy az így kialakult helyzet súlyos problémákat rejt magában. Ezért augusztus 5-én úgy határoztak a nagyhatalmak, hogy szövetségközi tábornoki bizottságot küldenek Budapestre. Feladata az volt, hogy ellenőrizze a Magyarországgal 1918 novemberében kötött fegyverszüneti szerződés betartását, valamint az, hogy "megakadályozz a túlkapásokat a megszállt területeken. Amikor a bizottság népes kíséretével Budapestre érkezett, itt már a Friedrich István vezetésével augusztus 6-án alakult kormányt találták, amelynek színre lépésében máig sem tisztázott mértékben játszottak szerepet a román alakulatok, illetve a román politika.

163-164: A megszállók pécsi engedményei hatására március 12-én (1919), tizennyolc napi hősies kitartás után újból megindult a munka a városban és a környékén.

Ám a nyugalom alig pár hónapig tartott a térségben. Hamarosan megérkeztek ugyanis a hazaárulók. A Tanácsköztársaság bukása után a kommunista rémuralom alatt kompromittálódott vagy bármilyen más okból az ellenforradalmi megtorlástól tartó emberek ezrei menekültek a megszállt Baranyai területekre. Pécs polgármestere a szintén Horthyék elől idehúzódó Linder Béla lett. Az egykor lelkes pacifista hadügyminiszter most sokkal harciasabb volt, és kerek perec kijelentette, hogy nem engedi bevonulni a magyar hadsereget a térségbe, akkor sem, ha Baranyát Párizsban nem ítélik a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak. Jászi Oszkár vezetésével az emigráció felső vezetésében azt a stratégiát alakították ugyanis ki, hogy létre kell hozni egy hídfőállást valamelyik szomszédos ország támogatásával, ahonnan akár fegyveres támadást is lehet indítani Magyarország ellen. Erre a célra legmegfelelőbb terület pedig a szerb csapatok által megszállt Pécs és környéke volt, melyet a trianoni békeszerződés értelmében vissza kellett adniuk Magyarországnak. Az átadás előtt azonban még az emigráció vezetésével egy utolsó kísérletet tettek 1920 augusztusában a hídfőállás megszerzésére. A sikeres akció után egy évig sikerült tartaniuk Pécset és környékét, azonban 1921 augusztusában ugyanúgy menekültek, mint két évvel korábban Budapestről.

164-165.oldal:"Augusztus 20-án (1919) azonban a szerbek megkezdték Baja és az újszegedi háromszög kiürítését, majd Baranyáét is, így amikor a Horthy-féle Nemzeti Hadsereg egységei még aznap átlépték a korábbi demarkációs vonal határát, a vezetők fejvesztve menekültek Szerbiába. Ezzel a "hazaáruló" köztársaság megszűnt létezni." Linder Béla Jugoszláviába menekült, élete hátralévő részét ott élte le. A délszláv állam nem feledkezett meg neki tett szolgálatairól, állami nyugdíjban részesült, és díszsírhelyet kapott Belgrádban.

A Friedrich-kormánnyal párhuzamosan működött Szegeden az ellenkormány, melynek vezetője Horthy Miklós egyre nagyobb hatalmi tényező lett. Horthy székhelyét áttéve Siófokra, gyakorlatilag az egész Dunántúlt a hatalma alá vonta. Tiszti különítményeivel megkezdte a "rendcsinálást", melynek több ezer ember esett áldozatul.

133. oldal: Magyarország területe (Horvátországgal együtt) 325 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre csökkent, ezzel párhuzamosan pedig elveszítette lakosságának egyharmadát. Ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy a 18 millió lakosság 7,6 millióra csökkent. Magyarország így a térség kisállamává vált, körülötte szinte csak nagyobb országok jöttek létre.

83. oldal: Az első világháború során az antant hatalmak, köztük különösen Franciaország számára világossá vált, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia hegemóniáját meg kell szüntetni. Az antant hatalmak először egy többnemzetiségű, konföderatív monarchiát képzeltek el a háború utánra, ám később világossá vált, hogy Ausztria-Magyarországot nem tudják leválasztani Németországról. Létre kellett hozni egy ún. pufferzónát, megakadályozva ezzel Németország keleti irányú, illetve a bolsevik Oroszország nyugati irányú előretörését.

93. oldal A franciáknak nem volt előre kidolgozott kelet-közép-európai terve, a térséggel kapcsolatos politikát az események alakították. Eredetileg Clemenceau-nak sem volt szándékában a térség veszteseit súlyosan megbüntetni. Jól látta, hogy ez hosszú időre lehetetlenné teszi majd az utódállamok nélkülözhetetlen együttműködését, ezért ésszerű nagyjából az etnikai határokhoz igazodó államhatárokat képzelt el. Erről azonban rövidesen lemondott. Az események arra késztették, hogy a stratégia szempontból fontos Romániát és Csehszlovákiát (ma már nem létezik-szerk.) a legyőzöttek rovására minél jobban megerősítse, és a fenti két állam, valamint Jugoszlávia (ma már nem létezik-szerk.) részvételével a maga számára fontos biztonsági övezetet létesítsen. Ezért teljes vehemenciával támogatta a sokszor hamis adatokon nyugvó területi követeléseket.

Clemecneau 1906-tól 1909-ig volt először francia miniszterelnök; 1914-től belügyminiszter, majd 1917 novemberétől ismét miniszterelnök lett. Hamarosan a vallásos jobboldal és a baloldal is ellenszenvet mutatott Clemeceau iránt: "tigris"-nek gúnyolták, mivel éveken át tigrisként harcolt a parlamentben jakobinus köztársasági meggyőződése mellett.

96. oldal Jellemző Clemenceau partnereihez való hozzáállására az alábbi mondat: "Wilson a maga tizennégy pontjával rosszabb, mint az Úristen, mert neki csak tíz pontja volt!"

Magyarországhoz hasonló csonkítást egyetlen más "bűnös" államnak sem kellett elszenvednie. Németországtól területének csak 13 százalékát, és lakosságának egytizedét vették el, míg Bulgáriától 8 százaléknyi területet csatoltak el, hasonló arányú lakossággal, Törökország pedig azon területeit veszítette el, melyeknek lakossága nem volt török. (A világháborúban végsőkig kimerült antant nem vállalta a küzdelmet Európa közepétől távol. Az egység és a kedvező földrajzi helyzet kedvezett a törökök területmegtartó törekvéseinek - a szerk.)

Érdekességképpen megemlítjük, hogy a határmegállapító bizottságok legalsóbb szintjén működő szakbizottságok, melyek gyakorlatilag eldöntötték a határokat, külön-külön egymástól függetlenül dolgoztak. Mindegyik csak egy "kis" területet vett el Magyarországtól, annyit, amennyit még egy vesztestől el lehet venni (ez elég általános megfogalmazás-szerk.) a barátok számára. Arra, hogy az így a külön-külön elvett részek összességében Magyarország területét egyharmadra zsugorították, és hogy ez 3,5 millió magyar elcsatolását jelenti, Lloyd George angol és Francesco Nitti olasz miniszterelnök is csak később, 1920 januárjában a Teleki Pál által készített térkép alapján figyelt fel, s mindketten a magyar-kérdés újratárgyalását javasolták.

A bizottságok zárójelentései így rekordidő-négy illetve nyolc hét- alatt készültek el.

A szerződést diktáló nagyhatalmak közül az Egyesült Államok sosem ratifikálta azt. Nagy-Britanniában és Franciaországban is erős ellenállás kísérte a ratifikációt.

107. oldal:A bukaresti titkos egyezmény ellen legerélyesebben az Egyesült Államok képviselő léptek fel, ugyanis Amerika a háború alatt kötött titkos egyezményeket nem ismerte el.

110. oldal: Ám voltak azért ellenzők is. David Lloyd George brit miniszterelnök kijelentette: " Nem rendelkezhetünk emberekkel, mint barmokkal. Vajon milyen békéhez fog vezetni, ha kiderül, hogy a magyarok panaszai megalapozottak voltak, hogy egész magyar közösségeket, mint állatcsodákat ajándékoztak Romániának? Idő kérdése, hogy a magyarok a németekhez vagy az oroszokhoz lesznek kénytelenek csatlakozni.

Erre a békeszerződési konferencia francia főtitkára az alábbiakkal vágott vissza: "Magyar nemzet egyáltalán nem létezik. Mindössze egy korona létezik és tizenötezer osztrákból kreált magyar nemes. Nincs magyar nemzet."

111. oldal: Nitti (Francesco Nitti- olasz miniszterelnök - a szerk.) azzal érvelt, hogy a magyarok fontosak lehetnek a bolsevizmus elleni védekezésben. Sokáig a Tanácsköztársaság miatt a vörös veszély éppen a magyarok ellen fordította a nagyhatalmakat, azonban Horthy hatalomra jutásával az érv megfordult. Az olasz kormányfő attól tartott, ha a kommunistaellenes új hatalom a kemény béke miatt meggyengül, akkor Moszkva szövetségesei ismét átvehetik a hatalmat.

A találkozó végén Berthelot (francia tábornok) elmondta, hogy a francia kormány már odaígérte a csehszlovákoknak, a jugoszlávoknak és a románoknak a megszállt magyar területeket, ezért nincs miről tovább vitázni.

120. oldal 1920. január 20-án a Keleti pályaudvarra érkezett Párizsból a magyar békedelegáció vonata. A pályaudvar előtt és a váróteremben hatalmas tömeg várta Apponyiékat. A korabeli lapjelentés szerint elszorult szívvel, könnybe lábadt szemekkel énekelte a tömeg a Szózatot, amikor a vasúti szerelvény este 7 órakor befutott a pályaudvarra. Apponyi kocsija a királyi váróterem előtt állt meg, ahol Huszár Károly miniszterelnök fogadta a következő szavakkal: "Gyászfátyolos lobogókkal jöttünk ide eléd, aki egy ezeréves nemzetnek erkölcsi fegyverzetével védted a magyar igazságot. E pillanatban csak annyit tudunk, hogy halálra vagyunk ítélve. De bennünket eltemetni nem lehet, mert mi élni akarunk."

144. oldal: A hivatalos adatok szerint ennek ellenére is 1918 és 1924 között 350 ezer ember menekült a anyaországba, ami az új határokon kívül rekedt magyaroknak több mint 10 százaléka, és több mint 4 százaléka Magyarország 1920-as lakosságszámának.

146.oldal: A menekülőkre, akik többségükben fő- és altisztviselők, tanárok, vasutasok vagy postások ( és családtagjaik) voltak, az anyaországban újabb megpróbáltatások vártak. Az 1920-as évek legelején komoly nehézséget jelentett a lakáshoz juttatásuk. Budapesten évekig működött a "vagonváros", ahol a menekülők éltek vasúti kocsikban. Az ország számos vasúti pályaudvarán megjelenő, átmenetinek szánt, úgynevezett vagonlakások - vagyis sebtében és kezdetlegesen "komfortosított" marhavagonok - tízezreknek szolgáltak hosszú évekre méltatlan lakhelyül.